Online pályázati "mappa"

 2014.06.09. 13:38

A napokban az egyik ismerősöm azzal keresett meg, hogy az egyik álláspályázatban ’Online Bewerbungsmappe’-t, vagyis online pályázati mappát kérnek tőle, és nem tudja, mit kell ezalatt érteni.

A pályázati dokumentumokról már szóltam (http://mosogato-nemetorszagban.blog.hu/tags/%C3%B6n%C3%A9letrajz), így most csak röviden és célirányosan egészíteném ki a korábbi infókat.

„A Bewerbungsmappe német nyelvterületen kötelező kísérője az állásinterjúnak. A pályázónak kell összeállítani és magával vinnie a német állásinterjúra, majd odaadnia a pályáztatónak. 

A mappa egy előlapból és hátlapból áll, melyek közé lefűzősín segítségével rögzíthetjük a pályázás során benyújtott dokumentumokat. Ezek a dokumentumok a következők: nyitó oldal, motivációs levél, német nyelvű önéletrajz, bizonyítványmásolatok. 

A nyitóoldalon a megpályázott pozíció adatai, a fényképünk illetve az elérhetőségeink kell, hogy szerepeljenek.

Azoknak ajánljuk akik németországi vagy ausztriai munkára pályáznak, vagy Magyarországon adják be pályázatukat német vagy osztrák céghez. Amennyiben megkaptuk az állást, a pályázati mappánkat nem kapjuk vissza.”

(Forrás: http://www.studentbook.hu/index.php?page=datasheet&id=213&konyv=Bewerbungsmappe---kek-palyazati-mappa---Nemet-allasinterjuhoz)

Ennek online megfelelője lényegében egy weboldal, ahol ugyanazokat az adatokat és információkat tünteted fel, amiket a hagyományos, ’offline’, tehát papíralapú pályázati anyagodban is.

 2014-06-09_1332.png

(Forrás: http://www.online-bewerbungsmappe.com)

A fenti mintaoldalon jól látható, hogy az EUROPASS önéletrajzod egyes pontjai itt akár önálló menüpontként szerepelhetnek, ami még inkább áttekinthetővé teszi a rólad szóló információkat.

Sok – német nyelvű – szolgáltató kínál arra lehetőséget, hogy a pályázati anyagodat komolyabb számítástechnikai ismeretek nélkül is egyszerűen és gyorsan feltölthesd egy online tárhelyre. Bemutatkozó weboldalad általában három-hat hónapig, de igény szerint akár ettől hosszabb ideig is elérhető lesz – akár jelszavas védelemmel is - az érdeklődőknek, vagyis azon potenciális munkaadók részére, akiknek megadod weboldalad címét. A szolgáltatásért általában szerény összeget, jellemzően 20-40 eurót kérnek.

Ha szívesen megspórolnád ezt az összeget, akkor tulajdonképpen bármelyik ingyenes weboldalkészítőt is használhatod erre a célra. Igaz ugyan, hogy egyik-másik töménytelen mennyiségű reklámot is pakol az oldaladra, ami nem teszi éppen professzionálissá a weboldalad megjelenését, de némi utánajárással találsz olyat is, ahol csak elvétve látható csak egy-egy reklámüzenet.

Nem gondolom, hogy a vendéglátóiparban ragaszkodnának a postai úton megküldött, nyomtatott pályázati anyaghoz, ezért érdemes ismerkedni az ’Online-Bewerbungsmappe’-val, és persze használni is azt.

Óriási előnye, hogy:

- nem kell minden alkalommal minden dokumentumot újból és újból csatolni az email üzeneteidhez,

- látványosan és áttekinthetően jelenítheted meg a pályázati anyagodat,

- egy QR-kóddal rendkívül egyszerűen elérhetővé teszed a weboldalad,

(http://mosogato-nemetorszagban.blog.hu/2012/11/08/tunj_ki_a_tomegbol_442)

- a pályázók tömegéből kitűnve „versenyelőnyre” tehetsz szert.

Sikeres pályázást kívánok!

 

Címkék: álláspályázat pályázati dokumentáció EUROPASS Bewerbungsmappe

A bejegyzés trackback címe:

https://mosogato-nemetorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr506289885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása