Nyugi, kedves Olvasóm, nem tévedtél el, ez itt továbbra is A mosolygó mosogató blogoldala ... :-)

... aki azonban jövedelemtermelő képességének fejlesztésén kívül kritikusan fontosnak tartja azt is, hogy rendszeres megtakarításai legyenek, valamint átlássa pénzügyeit, és folyamatos pénzügyi (ön)kontroll segítségével megvalósíthassa anyagi természetű elképzeléseit, elérje céljait.

Általában nem jó kedvében dönt úgy az ember, hogy messze otthonától teremti elő a megélhetéshez, gyarapodáshoz szükséges pénzt. Különösen, ha ezáltal hosszabb-rövidebb időre elszakad családjától, gyermekeitől.

Igen, a fő motiváció - természetesen - a pénz, a magyarországi átlagbérektől jóval magasabb anyagi elismerés.

2012 Crisis!

Éppen ezért már első bejegyzésemben fontosnak tartottam közzétenni, hogy mosogatóként Németországban legalább nettó 1.000-1.200 eurós havi fizetésre számíthatsz. Ami a mostani 280 forintos árfolyam mellett 280-336 ezer forint körüli összegnek felel meg.

És akkor itt kapcsolódnék a mai világnaphoz.

Ha hozzám hasonlóan szállást és teljes ellátást is kapsz a munkaadódtól, akkor tulajdonképpen csak a szabadidős programokra, kozmetikumokra, és egy kis kajakiegészítésre kell költened, és így fizetésed akár 90 százalékát is megőrizheted, félreteheted, hazautalhatod.

Egy kis odafigyeléssel tehát egy-egy szezonban, vagyis négy-öt hónap alatt akár 5400 eurót (5 hó x 1200 x 0,9) is összepakolhatsz a későbbi időkre. Ez mai árfolyamon kb. 1,5 millió forintnak felel meg! NETTÓ! (A helyzet persze általában nem ennyire "steril", de most egyszerűsítsünk.)

Ebből az összegből már azért el lehet indítani egy (pár) jó befektetést. :-)

Nem szakterületem a befektetési tanácsadás, a témában biztosan találsz tőlem kompetensebb személyeket is.

A rendszeres megtakarításokkal, befektetésekkel kapcsolatosan én most csak egyetlen dologra, a kamatos kamat csodájára szeretném felhívni a figyelmedet.

Ebben segítségemre lesz az alábbi cikk:

http://privatbankar.hu/ongondoskodas/hasznalja-az-univerzum-leghatalmasabb-fegyveret-a-kamatos-kamatot-251904?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_20121031

Nagyon tetszik, hogy konkrét számokkal, példákkal még érthetőbbé teszik a kamatos kamat jelenségét. 

A legmegdöbbentőbb adatot azonban mégsem ebben a mai keltezésű írásban, hanem kb. két évvel ezelőtt, Dr. Tóth András 'Ősember a pénztárcámban' című könyvének "Miért nem gazdag minden nemdohányzó" fejezetében találtam.

http://www.osemberapenztarcamban.hu/

Még nem olvastad a könyvet? Akkor tippeld meg (kommentben meg is írhatod), hogy mennyi pénzed lenne a kamatos kamatnak köszönhetően, ha napi egy doboz cigaretta (500 Ft) árát 50 éven keresztül évi 9%-os hozammal befektetnéd.

A számolást kedvelőknek hagyok egy kis időt a szükséges matematikai műveletek elvégzésére, néhány nap múlva majd elárulom a megfejtést. :-) Meg fogsz döbbenni ...

Miért tartottam fontosnak leírni a fentieket?

Legközelebb folytatom a mosogató mindennapi munkájának bemutatását, és biztos vagyok abban, hogy az ott leírtak alapján jó páran letesznek majd azon szándékukról, hogy mosogatással keressenek pénzt. És ez így is van rendjén ...

DE! A fenti infók és tények feltehetően őket is boldogság-érzettel tölt(het)ik el: az anyagi gyarapodáshoz nem kell életü(n)k végéig gürcölni.

Pláne nem mosogatóként!

:-)))

Utóirat:

A Takarékossági Világnapról további érdekes infókat itt (is) találsz:

http://www.felsofokon.hu/jeles-unnepek-zold-napok/2011/10/31/oktober-31-takarekossagi-vilagnap

Címkék: megtakarítás Ősember a pénztárcámban akár nettó 1.5 millió forint

A bejegyzés trackback címe:

https://mosogato-nemetorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr674882945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enikő Vámosi 2013.03.13. 22:08:19

Haza utat is le kellene vonni:)
süti beállítások módosítása